Október 6.-a az Aradi Vértanúk Napja.
Ez az írás általuk ihletve, kicsit az ő emlékükre is íródott, de talán több ennél.
Megvallom őszintén, hogy gyerekként nem értettem a világosi fegyverletétel lényegét. A lelkem mélyén árulásként, gyávaságként bélyegeztem meg kiskamasz fejjel. Nem értettem, hogyan adhatták fel a küzdelmet ilyen nemes célért, és miért nem haltak meg inkább mindannyian büszkén.
Csak felnőttként, spirituális utam egy előrehaladott szakaszán jöttem rá, honnan származtak bennem ezek az érzések, gondolatok. Egyrészt nagyon sokáig a kollektív tudat is árulóként bélyegezte Görgeyt. De kiderült számomra az is, hogy számtalan előző életemben voltam harcos. Japán szamuráj, római hadvezér, spártai katona, középkori lovag, gladiátor, fiatal indián harcos, és két életemben amerikai katona is. És ezek csak azok az életek, amelyekre valamelyest van visszatekintésem.
Csupa harc, rengeteg halál. Az emberiség is erre kondicionálta magát. Küzdeni, kitartani, ha kell pusztítás árán is, eltaposni a másikat a szentnek vélt célért.
Ám az Élet természetesen tanít, és megmutatja a másik pólust, a másik utat is. Hiszen mindennapjainkban számtalan olyan helyzet adódhat, amikor a legjobb esetben várt nyereség értéke jóval alulmarad a veszteség következményeinél. Sokszor érdemes egy, vagy akár több lépést is hátralépni, visszavonulni, más szemszögből rátekinteni a helyzetre. Amennyiben úgy reális, akkor változtatni, ha pedig reménytelen, akkor ideiglenesen vagy végleg feladni.
Ezek nem becsületbeli ügyek, hanem észszerű döntések. Nem szégyenteljes kudarc, hanem „menteni a menthetőt”. Különösen akkor, ha az ember másokat is bevont a „küzdelembe”, és az ész nélküli küzdés az ő életüket is tönkretenné.
“Talán elég lesz, ha egymagam leszek annak áldozatja.”
Görgei levele Rüdiger orosz tábornoknak
Az elménk kondicionáltsága miatt a megadás, vagy feladás általában sokkal-sokkal nehezebb lépés, mint a küzdés. Kell hozzá egyfajta lelki érettség. Győzelem nélkül is elviselni a küzdés következményeit.
A FELadás önmagad átadása egy magasabb erőnek. És egy kicsit Isten magadhoz ölelése is. Ezt talán jól szemlélteti egy részlet a „Meztelen Isten” című versemből, melyet teljes egészében a linkre kattintva tudtok elolvasni.
“Védtelen lényemet tenyeredbe helyeztem,
szívem ott dobogott ujjaid között,
én vártam, hogy a Fénybe emeled
vagy egyetlen mozdulattal megölöd.”
Hogy mikor kell küzdeni, és mikor feladni? Azt sokszor hosszú-hosszú folyamat megtanulni, és számtalan „rossz” döntés és mérlegelés után válik lehetségessé. Persze van, akiknek ez természetes adottsága, és nem kell a megadáshoz is ennyit küzdeni. 🙂
Hogy Görgey Artúr melyik táborba tartozott mire meghozta a világosi fegyverletételről a döntését? Erre az ő lelke emlékszik. Hogy áruló volt-e, aki mentette a saját életét (mint Kossuth állította róla), vagy egy olyan vezető, aki megkímélte hazáját a további veszteségektől, azt csak a Jóisten tudja.
Az Aradon 1849. október 6-án kivégzett vértanúk, és a szabadságharc további halálra ítélt vezetői megadták magukat a megadásnak. Nem a szabadságért haltak meg. A szabadságért küzdöttek. Azért haltak meg, hogy a katonatársaik életben maradhassanak.
Végtele hála nekik és Görgeynek is, amiért a megadás lényegét ilyen nemesen tanították nemzetünknek.
