fbpx

Alma

Életem első, és ez idáig egyetlen sci-fi témájú írását szeretném megosztani veled. Egy világokon átnyúló szerelem történetét mesélem el, egy olyan történetet, amelynek megalkotása közben azt éreztem, hogy talán mégsem a fantáziám szülte. Valahányszor újraolvasom, ugyanúgy repked a szívem, mint amikor “papírra” vetettem.

Bár Ekhór szemszögéből mutatom be a történteket, lelkemben Szhílád mosolyog szüntelen, remélve, hogy egyszer a Földön is átélheti azt a szerelmet, amely ide száműzte.

Fogadd kérlek nyitott szívvel és elmével, és sok-sok szeretettel! Ha tetszett, küldd el nekem a naplanya.konyvek@gmail.com címre a véleményedet, és oszd meg velem, milyen érzéseket ébresztett benned ez a csillagközi mese.

Alma

Azon a nyáron történt, sok-sok ezer évvel ezelőtt, sok-sok fényévnyire innen. Mostani csillagunk, a Nap ritka együttállásban állt a Szíriusszal, Alma akkori otthonával. Azon az estén, azon a távoli bolygón a csillagok úgy pettyezték fehérre az eget, mint a mész cseppjei a karomra tetovált oroszlánt, miközben nemrég vásárolt, öreg házunk falait festem.

Alma is fest, a kert végében, háttal állva nekem. Gömbölyödő pocakjában az új élettel, az örök szerelemnek állít emléket. Ez az érzés az egész Univerzumban tett vándorlásom során mindvégig társam volt, hogy itt, a teremtett világ legszebb bolygóján, a Földön teljesedhessen be.

Néha hátrafordul, hogy rám nézhessen. Szemében a mosoly felforrósítja a szívemet, és érzem, hogy én vagyok a legboldogabb lélek a világmindenség eme távoli szegeltében. S ha rám néz, ugyanezt látom a szemében. Ám ahhoz, hogy történetünk ilyen boldog véget érjen, sok ezer nehéz évet éltünk meg mindketten, és én ennek az időszaknak minden percére emlékszem. Csakúgy, mint arra a szíriuszi nyárestére, mikor először lett enyém Alma teste és lelke.

Kint álltunk egy réten. Űrhajónk a hátunk mögött zúgott csendesen. Csak nemrég érkeztünk, és a hajtóművek egy részét kapitányunk még nem állította le. Követségbe jöttünk a Nagy Csillagtanácsba. Atyám, Zénát, a Vénusz vezetője volt, én pedig tanulni jöttem vele.

A Szíriusz fogadóbizottsága jó néhány kőhajításnyira állt tőlünk, majd lassan megindultak felénk. A nyári éjszakában a sötét csoportból egy kecses alak léptei vonták magukra figyelmemet. A vezér mellett sétált, oly könnyedén, hogy szinte lebegett.

Szhílád. Így hívták. Neve emlékére még ma is rezeg minden sejtem. Gyönyörű volt, Szíriusz legszebb teremtménye. Színes haja szivárvány csíkokban omlott lila bőrére. Szeme zöld csillaga szikrát vetett, amikor először rám nézett.

A képen egy zöld és lila hajú, csillagszemű tünemény mosolyog.
Kép forrása: saját rajz

Atyja, a szíriusziak vezére észrevette ezt a pillantást, de nem szólt semmit sem. Szívélyesen, jó barátként üdvözölte atyámat, magához vonva hatalmas testét egy szíveket egyesítő ölelésre. Én eközben nem vettem le a szemem Szhíládról. Ámulatom tolakodónak tűnhetett, ám ő nem szólt semmit sem, csak zavart mosollyal lehajtotta a fejét, és szeme már a lába alatt hajladozó, kékes színű fűszálakra szórta a csillagokat.

A fogadásunkra rendezett vacsoránál nem egymás mellé ültettek minket. Mellettem atyám foglalt helyet, az ő balján ült Khólosz király, Szhílád pedig őmellette, két testnyire tőlem. Ám én úgy éreztem, univerzumnyi a távolság, ha nem érinthetem meg. Minden sejtem lázban táncolt.

Mi vénusziak szomjazzuk a testi szerelmet, az éltet bennünket. Ám a szíriusziak ebben a formában nem ismerik ezt az érzelmet. Ők egyformán, nálunk sokkal tisztább szeretettel szeretnek mindent és mindenkit, nem tesznek semmilyen különbséget. Szaporodásuk is éppoly tiszta, mint egész életük. Ha egy pár szaporodni szeretne, néhány pillanatra összeölelkezve egymáshoz érintik a szívüket, aztán szétválnak, és egymástól kicsit távolabb lépve, enyhén előre hajolva a homlokukat érintik össze. Erősen fókuszálnak az új lényre, akit életre kívánnak hívni. Egészen addig teszik ezt, míg a közöttük keletkezett tér lassan felizzik, majd a sűrűsödő fényből testet ölt egy gyermek. Ezt azonban a vacsora alatt még nem tudhattam. Csak néhány órával később, amikor kimondták a halálos ítéletet, akkor érthettem meg, hogy mit is tettem.

Vacsora végeztével sétálni hívtam Szhíládot a pompás kertbe, míg atyáink beszélgettek. Korábban sosem látott, ágaikat nyújtóztató, mozgató fák között vezetett az ösvény, melyen ketten alig fértünk el. Sőt, jómagamnak folyamatosan hajlongani kellett, hiszen testem majd kétszer olyan magas volt, mint a törékeny hercegnőé.

Az ösvény egy kis lugasba vezetett bennünket, mely fölött ezernyi csillag apró fénye remegett. A lugas végében kényelmes, puha anyaggal töltött zsákok feküdtek, pihenőhelyet kínálva számunkra. Teli hassal végigheveredtünk rajtuk, és beszélgetni kezdtünk.

Előttünk egy kis asztalon különös, ötágú csillag formájú poharak álltak. Mellettük szintén csillag formájú kancsókban víztiszta, ezüstös fényű szíriuszi almabor csillant. Az edények Khólosz király különös figyelmességére utaltak, hiszen otthonom egyik jelképét ábrázolták. A másik szimbólumunk pedig éppen az alma, melynek belsejében ugyancsak ott van az ötágú csillag.

A képen egy egész, és egy vízszintesen félbevágott alma látható
Kép forrása: Pixabay

Szhílád töltött. Az almabor a Szíriuszon nem olyan, mint a Vénuszon. Küllemre sem, ízre és hatásra azonban végképp nem. Kellemesen édes, miközben az állaga olyan, mintha semmi nem lenne a szájban. Illata a mennyek országát idézi, fogyasztása pedig isteni szintre emeli a tudatosságot, és segít átélni a mindenséggel való egységet.

Míg Szhílád az almaborral bíbelődött, én mosolyogva néztem őt. Kettőnk testformája és kultúrája oly távol állt egymástól, akár a csillagaink. Ám a szerelem nem ismer sem határokat, sem lehetetlent. Testem oly forrón izzott, hogy az érzéseim átterjedtek Szhíládra is, pedig a szíriuszi faj már régen túlhaladott ezen az érzelmen. Mégis, láttam energiarendszerén, amint mindkét szíve zöldje körül halovány rózsaszín szirmok kezdenek nyiladozni.

Igen, a szíriusziaknak akárcsak napjuk, szívük is kettő van. Nemi szerveik azonban már nincsenek, mivel a szaporodáshoz szükségtelenek, a fizikai örömökön pedig felülemelkedtek, bár kivégzésem előtt ezt sem tudtam.

A levegő vibrált közöttünk, még a fák karjai is megmerevedtek, amint minket figyeltek. A hercegnő egész testében reszketett.

– Fázol, kedvesem? – kérdeztem, magam sem tudva, honnan vettem a bátorságot, hogy így szólítsam e csodás teremtményt, akit mindössze pár órája ismertem meg.

Szhíládnak is feltűntek szavaim. Egyetlen rövid pillanatra megmerevedett, átsuhant a fején a gondolat, melyet pontosan követtem energiarendszerén a szíveitől a fejtetőig, és onnan el. Aztán mosolyra húzta gyönyörű ajkát, és kacagva felelt.

– Nem, kedvesem. Csupán olyan dolgokat látok és érzek, amelyeket korábban sohasem. – mondta, majd egy közeli ágról leszakított egy almát, ami a Vénuszon is megterem. Harapott egy falatot, majd megkínált engem is.

A képen egy alma látható, amiből egy szív formájú falat hiányzik
Kép forrása: Pixabay

Beleharaptam a gyümölcsbe, s míg rágtam, nem vettem le szememet a hercegnőről. Majd megérintettem a kezét. Közelebb vontam hatalmas testemhez, és ő nem tiltakozott.

Mi, a Vénuszon végtelenül tiszteljük és szeretjük a szerelmet. Az Élet forrásaként tekintünk rá. Az Élet, mely az Egységből kiszakad, hogy fizikai formában testet öltve ismerje meg önmagát. Mivel az Egységből a szerelem által szakadunk ki, úgy tartjuk, hogy oda visszatérni is csak a szerelmen keresztül lehet. Így aztán a szerelmet és a szerelmeskedést önmagunk és társunk emelésére használjuk fel. Csakráinkban a Vénusz talaja felől az Univerzum, – mindennek a teremtője – felé áramoltatjuk energiáinkat, és orgazmusunk pillanatában felvillan lelkünkben a Fény. Mestereink ezt a Fényt folyamatosan fent tudják tartani, míg mi, egyszerű úton járók csupán néhány percig tudjuk őrizni és áramoltatni sejtjeinkben. Ennek a Fénynek olyan gyógyító hatása van szervezetünkre, hogy mágusaink sosem öregednek meg, és mi magunk is hosszú életet érhetünk el. Számunkra természetes, hogy bárkivel, kivel akárcsak rövid ideig is kölcsönös szerelemhullámot lovagolunk meg, szerelmeskedéssel tetőzzük érzelmeinket. Én ebben a kultúrában éltem egész életemet, így fel sem fogtam, hogy amit teszek, az Szhílád számára valami egészen mást jelent. Hiszen a szerelemhullám megvolt, azt tisztán érzékeltem. Csakhogy forró vágyamtól fűtve nem vettem tudomást arról, hogy Szhílád nem érti, mi történik vele.

Tüzem egyre nagyobb lánggal égett. Túlhaladt azon a határon, ahol még kontrollálni tudtam volna. Fölém kerekedett, és átvette az uralmat lelkem felett. Korábban sosem éreztem ilyet, magam sem tudtam hát, hogy fogjam a lángokat újra kordába.

Legősibb ösztönömnek engedelmeskedve öleltem magamhoz a törékeny testet. S ő nem tiltakozott, csak mosolygott, míg ajkam az ajkára nem tapadt, és vastag nyelven keresztülhatolt a fogsora közötti apró résen.

Csókolni kezdtem, vadul, zsigerből. Szhílád felnyögött, de nem fájdalmában, hanem az élvezettől. Energiarendszere lángra gyúlt, s míg korábban a narancssárga nem volt látható benne, most ott lobogott, lassan egész testét égetve.

A hercegnő ismét felnyögött. Ősi ösztönei felébredtek benne, és ő úgy vonta magára nála kétszer nagyobb testemet, mintha pehelypaplan lenne. Legszívesebben letéptem volna a ruhát, de a szíriusziak nemi szervek híján nem takargatják magukat, így Szhílád mindvégig meztelenül járt.

Kiszabadítottam nemi szervemet, és kerestem vele Szhíládét. Pillanatra megdöbbentem, mikor lábai közt nem találtam semmit, ami férfiasságomat befogadhatta volna. Szememmel végigpásztáztam a testét, miközben ő magához vonta combjai közé hímvesszőmet. Továbbra sem akadtam semmire, amely ránézésre szerelmeskedésre alkalmas lett volna, ám ekkor hirtelen érezni kezdtem azt, amit ő maga is érzett. Az egykor volt, de az evolúció során visszafejlődött nemi szervek helye csak úgy lüktetett combjai közt, s én dörzsölgetni kezdtem saját hímtagommal.

Szhílád teste megvonaglott a gyönyörtől, apró nyögései egyre hangosabbak lettek. Sokáig „szeretkeztünk” így. Testem ott hullámzott törékeny teste felett, ügyelve, nehogy súlyommal akár kicsit is megnyomjam. Amikor a hajnal első pírja lemosta a csillagokat az égről, mindketten egyszerre repültünk el a mennyekbe. Az orgazmus fénye olyan erősen és olyan sokáig járta át testem, mint korábban még sohasem. Sikoltásunk pedig oly hangosra sikeredett, hogy még a palotában is felébredtek és összefutottak rá. Míg ők a sikoly forrását keresték, mi aléltan hanyatlottunk végig a puha zsákokon.

Khólosz király ordítása hozott vissza mindkettőnket az álmok mezejéről a lugasba. Atyám ott állt mellette, s nálam jóval hatalmasabb teste minden porcikájában reszketett.

– Mit tettél, te szerencsétlen? – kérdezték egyszerre.

Nem tudtam megszólalni. Hangomat torkomra forrasztotta a szégyen. Amit eddig a pillanatig életem legnagyobb csodájaként éltem meg, az hirtelen bűnné omlott a lelkemben. Bűnné, amit eddig soha nem ismertem.

Khólosz király korábban gyönyörű gyöngyház színű aurájában fekete és vörös színek ömlöttek szét, mint tintatartóból a kifolyó festék.

Vörös, zöld, fekete, sárga színek vannak elkenve a képen.
Kép forrása: Pixabay

Sokáig álltunk ott, tekintetünket egymásnak szegezve. Szhílád ösztönösen mögém húzódott, apja sosem ismert haragja ellen védelmet keresve. Addig álltunk így, míg a király ki nem mosta aurájából a szennyező színeket. Láttam, hogyan csinálta. Feje tetejéből fényszálakat eresztett az Univerzum fele, majd mélyeket lélegzett, beszívta a Fényt a testébe, azzal mosva át haragtól sebzett szívét. Csak amikor teljesen megnyugodott, akkor szólalt meg ismét.

– Vétkeztél a szíriusziak ellen. Túlhaladott érzelmek mocsarába rántottad vissza kis híján a népemet. Vétked nem ismétlődhet meg többet. Halálra kell, hogy ítéljelek. Testedet elveszem tőled, és lelkedet száműzöm. És te, lányom! – fordult váratlanul Szhílád fele. – Éppoly bűnt követtél el, mint Ekhór, Vénusz hercege. Büntetésed sem lehet más, mint a test halála, és a lélek száműzetése.

Döbbenten álltam ott. A hangok továbbra sem jutottak el a nyelvemig, hanem a torkomon át a gyomrom fele indultak, és minden zsigerem remegni kezdett. Agyam még mondott volna olyasmit, hogy életünk legnagyobb csodájáért akar büntetni bennünket, vagy, hogy vannak olyan érzelmek, amiket nem meghaladni, hanem minden ízében átélni kell, de képtelen voltam védekezni. Könnyes pillantást vetettem gyönyörű kedvesemre, és láttam energiáin, hogy legszívesebben ő is sírni szeretne, ám képtelen erre. A szíriusziak már ezt az érzelmet sem ismerik, és a síráshoz szükséges könnycsatornáik szintúgy elcsökevényesedtek.

Ekkor értettem meg, hogy szerelmemmel mily erőszakot is tettem teste és lelke felett.

Amíg a vesztőhelyre kísértek bennünket, addig Külon, Khólosz fia és Szhílád bátyja elmagyarázta nekem, hogy miért nincsenek nemi szerveik, és miért oly nagy baj, hogy rég elveszett érzelmeket hoztam vissza a bolygó energiaterébe.

– A Szíriusz több csillagrendszer felemelkedésének az őre. Csupán úgy tudja betölteni ezt a szerepét, ha bizonyos tudatszintet elérnek lakói. Bár a szerelem és a szerelmeskedés a legcsodásabb, és legfelemelőbb érzelem a ti tudatszinteteken, a „Minden Egy” állapotában már pusztító, visszahúzó energiákat hozhat működésbe. A ti kollektív tudatotok szintjén a szerelem vezet vissza az Egységhez, a mi „Minden Egy” tudatunk szintjén azonban újra kiragadhat belőle. Bűnöd voltaképpen nem bűn, hanem tudatlanságodból ered. Így büntetésed sem büntetés lesz, csupán lecke, amely segít, hogy megtanuld, amit eddig nem tudtál. – fejezte be Külon.

Amíg beszélt, lehorgasztott fejjel hallgattam, kezeimet hátam mögött összekulcsolva ballagtam vele a vesztőhely fele. Az életet mi vénusziak is szentnek tartottuk, és nem oltottuk ki sosem, csak végtelenül indokolt esetekben, azonban azt a szintet is elértük, hogy nem ragaszkodtunk egy adott testhez. Így hát nem féltem a halált, csupán Szhílád és lelkünk sorsa miatt aggódtam.

Ő mögöttem lépdelt. Amikor rajtakaptak bennünket, a szégyen pírjai szennyezték auráját szerelmeskedésünk narancssárga, és szerelmünk rózsaszínje mellett. Azonban akárcsak atyja, ő is megtisztította magát, visszaemelkedett az egységbe. Egyhangú, tiszta ártatlanságában lépdelt sorsa beteljesedése fele. Néhány rózsaszirom azonban makacsul ott libeget szíve zöldje körül, s ez azt jelentette számomra, hogy végzetünk összeköt, és ő immár örökre szeret.

A palota alatti réten álltunk meg, nem messze űrhajónktól. A király előre szalajtott küldönce már visszatért három gyémánttőrrel. Az ébredő nappal szembe állítottak bennünket, és Khólosz király ismertette az ítéletet.

– Lányom, Szhílád! Elveszem a testedet, és száműzöm a lelkedet. Elküldelek egy bolygóra, és ott várod meg, amíg szerelmed megtalál. Zénát fia, Ekhór! Elveszem a testedet, és száműzöm a lelkedet, mely az egész Univerzumban keresni fogja lányom lelkét. Csupán ha megtanulod a türelmet, és a másik iránti tiszteletet, akkor térhetsz vissza lányommal együtt az Egységbe.

Azután az egyik gyémánt tőrt átnyújtotta atyámnak, ő maga pedig két kezébe vett egyet-egyet. Amikor mindkét nap teljes fényében felragyogott az égen, így szólt:

– Lányom, Szhílád! A Fénynek ajánlom a lelkedet! – mondta, s mindkét tőrrel egyszerre sújtott le szerelmem két szívére. Majd félreállt, utat engedve a napok sugarainak, hogy átkísérjék lelkét az ismeretlen bolygóra.

Egy lány kitárja a karját és a szívét a felkelő nap fel fordulva
Kép forrása: Pixabay

Láttam, amint elreppen a lelke, és összecsuklik a teste. A fájdalomtól megremegett a szívem. Hiszen az én bűnöm volt, és mégis ő szenvedett. Nem maradt azonban időm gondolkodni, mert atyám elém lépett, és átölelt. Szemeiben a könnycseppek úgy reszkettek, mint erőtlen kezében a gyémántpenge. Végül mélyet lélegezve összeszedte magát, és kedvesem holttestétől mindössze egy lépésnyire így szólt hozzám:

– Fiam, Ekhór! A Fénynek ajánlom a lelkedet! – és a gyémántpenge lesújtott, átmetszve a szívemet. Már csak arra emlékszem, hogy ő is félrelépett, és a kelő napok sugarai átjárták a testemet, utat mutatva a lelkemnek. Ám én egészen más irányba indultam el, mint amerre Szhílád ment.

Szomorúság lett úrrá rajtam. Tudtam, hogy lelkem hosszú-hosszú időn át vándorol majd, míg újra rátalál. De azt is tudtam, hogy a keresést soha nem adom fel.

S most több évezrednyi út után, több ezer csillag emlékével a szívemben, itt állok a saját kertünkben, a Föld nevű bolygón. Itt, mindössze egyetlen sóhajnyira szülőföldemtől. Itt, az egész Univerzum leggyönyörűbb bolygóján. Itt, ahol Szhílád lelke mindig is várt rám, s most Alma testében fedeztem őt fel.

Mert a szerelem nem ismer sem határokat, sem lehetetlent.

A képen egy fiatal pár készül belépni egy időalagútba.
Kép forrása: Pixabay

Németh Szilvia, Veszprém, 2017. április 30.