Bemutatkozás

Szeretettel köszöntelek a honlapomon!

Németh Szilvia írónő vagyok, és van egy ÁLMOM! Arra vágyok, hogy minél több hozzám fordulónak mutathassak irányt egy boldog, kiteljesedett Élet felé. Miért? Mert hosszú utat jártam be, és csodákat találtam a saját lelkemben. Olyanokat, amelyekről tudom, hogy OTT VANNAK BENNED IS! 🙂 Szeretnék segíteni abban, hogy rájöjj, hogyan találhatod meg őket. 🙂

Ha még nem ismersz, és szeretnél rólam többet tudni, akkor engedd meg, hogy bemutatkozzam!

1977-ben születtem Székesfehérváron, egy olyan világba, amibe nem illettem bele. Bárhol, jártam, bármit csináltam, mindig kívülálló idegennek éreztem magam, akár a családom körében, akár közösségben fordultam meg éppen.

Ezt az érzést megelégelve kamaszkoromtól kezdve szándékosan nyitottam a külvilág fele. Ennek következménye az lett, hogy míg a hétköznapi élethez és az életemben jelen levő emberekhez picit közelebb kerültem, addig a valódi önmagamtól egyre jobban eltávolodtam. Egészen addig, míg olyan szokásokat és viselkedésformákat vettem fel, amelyek egyáltalán nem tükröztek engem.

2007-ben egy magánéleti válság volt az, amely új kapukat nyitott meg előttem, és az ébredés, a tudatossá válás útjára léptem. Hosszú, érzelmi hullámvasutazással tarkított évek következtek, és az élet néha lassan, máskor nagyokat tépve rántotta le rólam hamis önazonosságom maszkjait.

Írásaimban ennek az időszaknak a felismeréseiből, tanulságaiból táplálkozom. Regényeim alapját mindig személyes tapasztalatok adják, mert úgy érzem, ettől leszek hiteles. A közlésnek, „tanításnak” ezt a formáját pedig azért választottam, hogy számodra egy könnyed, élvezetes, olvasmányos formában adjam át az életről, az élet valódi természetéről szerzett ismereteimet.

Műveimben kiemelt szerepet kap a női minőség gyógyítása, és a párkapcsolati függőségből való megszabadulás, a párkapcsolati játszmákból való kilépés.

A regények mellett írok verseket, melyekhez szintén az élet adja az ihletet, novelláimban és meséimben azonban szabadon szárnyal a képzeletem.

A történeteken keresztül való tanítás mellett vállalok személyes tanácsadást, valamint tanfolyamok és előadások formájában is igyekszem segíteni a hozzám fordulók lelki fejlődését.

Ha úgy érzed, hogy én vagyok az, aki segíthet Neked egy újabb lépést megtenni a boldogságod útján, akkor nézz körül a honlapomon, válogass a könyveim közül, vagy találkozzunk személyesen!

 

Végtelen szeretettel:

Szilvi 🙂