“- Szemes, Szemes! De jó, hogy felébredtél! – kiáltozták többen. A vakond meglepetten forgatta körbe a fejét. Úgy érzékelte, Ezüst Erdő teljes népe ott toporog otthona felett, és ebben nem is tévedett. Ettől a pillanattól fogva azonban egy szót sem értett, mert mindannyian egyszerre, egymás szavába vágva magyaráztak.
– Elég! – szólt Szemes először halkan, majd egyre hangosabban: – Elég, elég! – az erdő népét azonban nem sikerült túlkiabálnia.
A vakond ekkor nagy levegőt vett, teleszívta tüdejét a hajnali erdő üde illatával, majd teljes erejéből elordította magát:
– Eléééééééééég! – ettől még a tisztás szélén álló fákról is lehullott néhány levél, az állatok pedig úgy megrémültek, hogy mondanivalójuk félúton a torkukon akadt.
A hirtelen beállott csendben Szemes újra halkan szólalt meg:
– Elég! Egyszerre csak egy beszéljen! Kíváncsiga! – fordult a tőle balra álló barátjához, akinek a hangját mind közül a legkönnyebben felismerte. – Kérlek, meséld el, mi folyik itt!
Kíváncsiga nagyot nyelt, valószínűleg azért, hogy az elakadt mondat helyett újat tudjon kezdeni, majd így szólalt meg:
– Jaj, Szemes! Valami furcsa van a levegőben ma. Mindannyian érezzük, és azért jöttünk el hozzád, hogy mondd meg, mi okozhatja ezt.
Szemes két-három mély levegőt vett, és egymáshoz érintette két földes tenyerét. Pár pillanatig így maradt, majd lassan szólalt meg:
– Egy fekete felleg közeleg Ezüst Erdő felé. Hamarosan ideér.
– Egy fekkkkete fellllleg! Egy fekkkkete fellllleg! – kiabálta Fári, a papagájasszonyság. – Ezzz csak rrrrosssszat jellllenthet. – majd a fák felé vette az irányt. Még perceken át hallották a hangját, amint körbekiáltozta az erdőt. Tettének ugyan semmi jelentősége nem volt, mert az összes állat hallotta a tisztáson, és az összes növény – lett légyen az fű, fa, bokor vagy virág – Ezüst Erdőben egyetlen gyökérről fakadt, így a Szemeshez közeli fűszálaktól az erdő legszélén álló fákig minden növény egyetlen pillanat alatt tudta, mi a helyzet.
Lári, Fári asszony férje ezúttal nem tartott feleségével a hírek terjesztésében. Furcsán érezte magát aznap, és gyorsan otthonuk, a Pletyka-fészek felé vette az irányt, hogy fejét tollai közé dugva pihenje ki az izgalmakat.
A többiek értetlenül álltak Szemes körül.
– Fekete Felleg? – szólt csodálkozva Kíváncsiga. – Ilyesmiről még nem olvastam.
Ez igen meglepő volt, mert Kíváncsiga háza roskadásig volt könyvekkel. Olyannyira, hogy ő maga már be sem fért, nem tudott rendesen visszahúzódni, így kint kellett aludnia, ha eső esett, áznia, ha hideg szél fútt, fáznia, egészen addig, míg Szemes be nem fogadta otthonába. Néhányan könyvmolynak nevezték és kinevették őt ezért, de Kíváncsiga csak a tudománynak élt, s szinte minden könyvét kívülről fújta, az első betűtől az utolsóig.
– Fekete Felleg? – csodálkozott Husi, a kövér, zöld hernyó is. – Olyat még nem ettem.
Ez pedig szintén meglepő volt, mert Husi mindent felfalt, ami csak az útjába akadt. Egyszer véletlenül az éppen szundikáló Lámpás, a szentjánosbogár lábába is beleharapott lakmározás közben. Az álmából riadó Lámpásnak szerencsére nem esett komoly baja. Husi nem őt vette célba, csak a levelet rágta meg, amelyen a fényhozó bogár megpihent. Lámpás lába pár napnyi sántikálás után szépen meggyógyult, és gyorsan el is felejtette a kellemetlen esetet.
Az erdő népe éppen azon morfondírozott, milyen lehet az a Fekete Felleg, amiről Kíváncsiga még nem olvasott, és amiből a kövér Husi még nem evett, amikor a távoli égbolton feltűnt egy apró fekete folt.”
Ha tetszik Bíborka és az Ezüst Erdő lakóinak történte, akkor rendeld meg 2020. március 25-ig 500 Ft előrendelési kedvezménnyel a neszimesek@gmail.com e-mail címen!