Aranytükör

Alapmű.
H.K., Veszprém

***

Egyszerűen fantasztikus… Annyira szépen, finoman, misztikusan fogalmazol, hogy öröm olvasni!!! Arról nem is beszélve hogy mennyire igaz amit írsz …
Bea, Mosonmagyaróvár

***

Csak olvastam, olvastam… ámultam és bámultam. Basszus! Mintha rólam szólna a történet, csak más helyszínekkel. Most épp folyik a könnyem, csak azt nem tudom, mitől. Reggel óta nem bírom letenni. Tetszik, és jó dolognak tartom, hogy néhány helyen humorral oldod a feszültséget, és ezeket jó helyekre biggyeszted. Maga a könyv jó és
gördülékeny. Jó olvasni, és közben sokat tanultam Tőled. De így nem lehet vége… 🙂
Erika, 50 éves, Dombóvár

***

Kedves Szilvi! Hálás köszönet, hogy megírtad ezt a könyvet. Mint tudni semmi nem történik véletlenül. Nos én soha nem hallottam az “Aranytükörről” viszont egy üzlet polcán a kezembe akadt, hozzá ragadt a kezemhez és azt éreztem vinnem kell, hát megvettem. Vasárnap este elkezdtem olvasni, a történetben a válásig nagyon nehéz volt az olvasása, könnyeim záporoztak, felszaggatta bennem a mélyre ásott sérelmek sebeit. Viszont ezzel egy erős oldás beindult. Gyógyító kód volt számomra. Úgy érzem sikerült az elengedés és a megbocsátás… A könyv hátralévő részét már pillanatok alatt kiolvastam, sőt egyszerűen nem bírtam letenni, ez volt az i-re a pont. Hálás vagyok érte, hogy segítettél ezzel az írásoddal nekem és még nagyon sok nőnek.
Legyenek gyönyörű napjaid!
Szeretettel: K.E.

***

Elgondolkodtató és nagyon meglepő, milyen nyíltan és őszintén beszél a depresszióról, szexualitásról és az emberi kapcsolatokról.
Zita, 38 éves, Veszprém

***

Elsősorban azért tetszett nekem ez a könyv, mert bemutatja, hogy nem én vagyok a szerencsétlen, aki idiótákat vonz, amit ugye gyakran mondunk, hanem rávilágít arra, hogy minden párkapcsolat egy tükör arra, hogy hol is tartok most az életemben, mennyire értékelem magam. Izgalmas olvasni, hogy az egyes kapcsolatokból mit tanulok, hogyan jutok mindig előre, vagy követem el újra és újra ugyanazt a hibát. Szórakoztató sokszor a könyv párkapcsolatain szembesülni azzal: Jé ezt én is megtapasztaltam, velem is ugyanez történt.
Gyöngyi, 42 éves, Veszprém

***

Egy év kihagyás után ismét egy könyv került a kezembe, amit úgy ajánlott valaki nekem. Gondoltam ezt sem fogom elolvasni, ahogy mostanában semmit sem mert valahogy nem ment az olvasás. Meglepetésemre minden szabadidőmben ezt olvastam 3 napig. Közben úgy ereztem mintha Kata és én szinte egyek lennénk, legalábbis a
szenvedéseink és az eddigi tapasztalataink a férfiakkal. Azt éreztem van még egy olyan nő, aki érzi, amit én, és nem vagyok egyedül ezzel. Olvasás közben szétcincált a könyv, még sírtam is a munkahelyemen, ahogy Kata tette, és nem értettem, mi történik velem.
Erőt kaptam, azt éreztem, újra élek, mikor olvasom ezt a könyvet. Nagyon hálás vagyok érte Szilvinek, hogy megírta az érzéseit és fájdalmait ilyen őszintén, és hogy a női minősége befogadásának nehézségeit papírra vettette, és azonosulhattam vele. Azáltal, hogy tudtam igaz történet, nem csak egy kitalált mese, még mélyebben hasított
szívembe a könyv minden egyes sora, és lökött meg az úton hogy végre teljes egészében megtanulhassam élni a női minőségemet, és megmerjem azt mutatni másoknak is büszkén.
Azt hittem: Mit tud mutatni nekem egy Veszprémben élő hölgy könyve, ha Osho és Tolle sem érintett meg igazán. Erre aztán nem számítottam, hogy darabjaimra szed ez a könyv.
F.G., Veszprém

Gyémántcsiszoló

Szuper jó a könyved! Gratulálok! Ez valóban ott tartja a figyelmet. Ahogy haladok beljebb, letehetetlen. Amellett, hogy regényes, valóban rengeteg mindent tanulni belőle!
T. Gyöngyi

***

Szép ívű, tanulságos és tanító történet a női lélek rejtelmeiről, fájdalmáról, titkairól, az élet viharában megélt léleksebekről és ezek gyógyításáról. Szinte mindenki élt át hasonlókat ezen vagy régmúlt életeiben, amiknek fájdalmát cipeljük életeken át, míg végre sikerül a saját vagy közösség, segítők ereje, példamutatása, tanítása által
feloldani – mint Kata a történetben. Mert egymást segíteni kell, sorsunk sokban hasonló. A megoldást ne csak magunktól várjuk, mert bátorság kell a segítő kéz elfogadásához is!
M. Elvira

Gyógyító Szerelem

Egészen rendkívüli ahogyan a karaktereket ábrázolod. Hihetetlen az a mélység amennyire beleéled magad egy-egy szereplőd lelkivilágába. Mintha átalakulnál, már-már a skizofrénia határát súrolva, még a férfi szereplők esetén is. Olvastam már nagy íróktól is olyan művet, hogy az volt az érzésem, egy képzőművész hasonlattal élve: megrajzolta a kontúrokat, aztán kifestette mindet ugyanazzal a színnel, így minden szereplője hupikék. Az író saját gondolatait mondja el más szereplők szájába adva. Nálad ez egész másképp van. Szeplőidnek nemcsak a kontúrvonalai, de formái, színei, mozdulatai is jellemzőek kidolgozottak és különbözőek.
Legjobbak azonban a verseid. Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy miért vesződnek a költők versekkel, amikor prózában is elmondhatnák ugyanazt, azt felelném neki, hogy olvasson el néhányat Németh Szilvia versei közül, és megérti. Az külön egy jó ötlet, hogy mintegy a cselekménybe szőve adod át azokat. Olyan ez, mint a debreceni meg a mustár. Együtt igazán finomak.
K. Zoltán, Veszprém

***

Nagyon tetszett a könyved. Nagyon jól kifejezi a cím azt, amiről ez a regény szól. Hányszor történt velem is, hogy csak szenvedtem egy kapcsolatban, több fájdalmat okozott, mint örömet és mégis benne maradtam. Nem értettem mivel érdemeltem ki, hogy így bántson. Ez a regény végig vezet a szenvedésen át a feloldozásig. Bemutatja, hogy nem feltétlenül rossz, aki a bánatot okozza, hanem ő is vergődik. És ahhoz hogy tovább tudjunk lépni az életünk egy-egy szakaszán bizony, kellenek a pofonok is. A versek nagyon szívbe markolóak, nagyon megérintettek, a képek különlegessé teszik a művet. Éjszakába nyúlóan olvastam, nem tudtam letenni, amíg be nem fejeztem.
Gyöngyi, 44 éves, Veszprém

***

Jó látni más életutat is, bepillantani mások életébe, látni más hogyan dönt bizonyos helyzetekben. És mindezt pörgősen, olvasmányosan, humorosan!
Erika, 51 éves, Dombóvár

***

Kezem ügyébe került a három részes könyvsorozatod, és nem tudok betelni vele! Igazából egy másik könyvet szándékoztam venni aznap, ami nem volt elérhető, és ekkor megláttam a könyveid. Éreztem, hogy jó lehet, így mindhármat megvettem!
Nem csalódtam! Ugyan még nem végeztem, de minél inkább haladok, annál jobban vagyok szerelmese munkádnak!!! Olyan hihetetlen, hogy miközben olvasom a könyved, olyan érzésem van, mintha egy amerikai bestsellert olvasnék, és közben kiderül, hogy itt vagy egy karnyújtásnyira!
Olyan szinten tudok azonosulni a mondandóddal, hogy sokszor azt veszem észre, hogy örömkönnyek csorognak az arcomon!
A „gratulálok” szó nem igazán adja vissza érzéseimet, inkább az, hogy mennyire hálás vagyok, hogy „megismerhetlek”! Nagyon köszönöm, hogy vagy!!!
Tisztelettel: S. Vera, Ajka”

***

Most fejeztem be a trilógiád olvasását. Még mindig a hatása alatt vagyok az utolsó oldalaknak. Mert ahogy olvastam szinte egyszerre történtek velem is meg ugyanezek a dolgok.
Sok fejezetet többször átolvastam. Sok-sok mindent kell még megtanulnom de járom az utamat és szeretnék fejlődni. A párkapcsolatom bonyolult, de próbálom a szálakat kibogozni. Sokszor magamra ismertem Vicában, Katában, Krisztában.
Csinálom a tükrös feladatot. Első alkalommal rácsodálkoztam hogy mennyire szomorú tekintetet látok a tükörben aztán pár hét múlva már kissé vidámabb képet kaptam magamról. Köszönöm neked hogy magamba szállhattam!
Köszönöm hogy olvashattam a könyveidet!
Szeretettel:Gabi