Miután a SPIRITUÁLIS COACHING menüpontot elolvasva vagy a KÖNYVEIM-et megismerve  úgy döntöttél, hogy számtalan kiváló coach közül engem tisztelsz meg a bizalmaddal, a következő folyamat indul el közöttünk.

Mi az első lépés egy spirituális coach-csal?

Akárcsak a hagyományos  coachingban, itt is az első találkozásunkat “nulladik ülés”-nevezzük, mert ezen az alkalmon fogjuk tisztázni a folyamat kereteit. Ezen túl a nulladik ülésen beszéljük meg azt is, hogy milyen életterületen kéred a segítségemet, és én hogyan foglak tudni ebben támogatni. Lehetőséged lesz felmérni, hogy én tényleg vagyok-e a te segítőd, illik-e hozzád a stílusom, képes vagy felém bizalommal fordulni, tudsz-e velem együtt dolgozni.

Amit biztosan meg fogok említeni, az a szigorú titoktartási kötelességem. Minden, amit nekem elmondasz, az köztünk marad!

Ezen felül mesélek neked a coachingról, arról, hogy mit fog adni neked, és arról is, hogy mit nem. A témád mélysége alapján előzetesen meghatározzuk, hogy körülbelül hány ülésre lesz szükség ahhoz, hogy a folyamat elérje a célját. Fontos azonban tudni, hogy ahogy elkezdjük kicsomagolni a kérdést, amivel érkeztél, úgy jöhetnek elő újabb és újabb területek, amiket a cél elérése érdekében érinteni kell. Ezáltal a folyamat hosszabb lehet, mint amit előzetesen tervezünk, de ha ez az eshetőség felbukkan, akkor alaposan átbeszéljük, és szükség esetén módosítjuk a tervet.

A nulladik ülésen tisztázzuk, hogy online vagy személyes találkozások keretében folytatjuk a munkát, és megbeszéljük a folyamat anyagi vonzatát is. Felteheted a kérdéseidet, megoszthatod velem a kétségeidet (ha vannak). Sőt erre biztatlak is! Minél őszintébben és részletesebben tudunk kommunikálni, annál biztosabb a siker!

A nulladik ülés minden esetben INGYENES! Az ülés végén meghozod a döntést, hogy szeretnél-e dolgozni velem, és ha úgy döntesz, hogy igen, akkor megkötjük a szerződést.

Kalandos coaching egy spirituális coach-csal

Innentől pedig kezdődik a közös kalandunk! Mind a teljes folyamatnak, mind pedig az egyes üléseknek meghatározott célja és íve van. A közös munkánk során kiemelkedően fontos, hogy ne csak velem, hanem saját magaddal is maximálisan őszinte legyél! A célodat akkor fogod tudni elérni, ha maximálisan elköteleződsz mellette, és beleteszed a szükséges időt és energiát! Hidd el, nagyon fogod élvezni az utazást (különösen akkor, amikor elkezded érzékelni a hatását), és gyorsan meg fog térülni minden, amit hozzáadsz. 🙂 Egy egészen új embert, egy egészen új világot ismersz meg önmagadban!

Újjászületés egy spirituális coach-csal
A kép forrása: Polig from Pixabay

A saját folyamatmodellem

A coach-ok többsége valamiféle modell mentén építi fel a közös munkafolyamatot. Ennek feladata, hogy biztosan eljuss a céljaidhoz. Számos ilyen folyamatmodell létezik (pl. GROW, DIADAL, 7C, stb.), de minden coach-nak lehetősége van, hogy egyéni stílusához, gondolkodásmódjához igazodó modellt dolgozzon ki. Én egy nagyon profi csapattól, az Antener Kft. oktatóitól tanultam a coachingot, és ők kifejezetten biztattak a saját folyamatmodellem kidolgozására.

Én ezt meg is tettem, ami azt jelenti, hogy mi az alábbi lépések mentén fogunk haladni:

  • Ráhangolódás: a munkámban egy intuitív irányzatot követek, ami azt jelenti, hogy különös figyelmet fordítok a belső megérzéseimre. Ahhoz, hogy ezek jól működjenek, szükség van egyfajta egymásra hangoltságra. Ezt a célt szolgája például a nulladik ülés is, de az egyes ülések elején is fontos, hogy megérkezzünk a közös térbe.
  • Téma: a nulladik ülésen a teljes folyamat témáját tisztázzuk, az egyes ülések elején pedig megbeszéljük, hogy aznap mivel szeretnél foglalkozni, mi az, ami a legjobban szolgál téged a célod felé vezető úton. Az is lehet, hogy ez látszólag teljesen eltér az eredeti iránytól. Ha így alakul, akkor alaposan átbeszéljük, mert lehet, hogy neked igenis az új irányra van szükséged!
  • Feltárjuk a jelenlegi helyzetedet. Megnézzük, mi az, ami megvan a célod eléréséhez, mi hiányzik, mi akadályoz és min kell változtatni. Általában ez a leghosszabb, és talán legnehezebb része a folyamatnak, mert itt jöhetnek elő azok a rejtett összefüggések, amikre egyedül nem is gondoltál volna. Na, ez az, amiért coach-hoz jöttél!
    Itt előkerülhetnek olyan dolgok is, amik már nem illeszthetők be coaching folyamatba. Ezekkel külön, más típusú segítség keretében kell majd foglalkoznod (amennyiben adódik ilyen).
  • Megnézzük mik a Lelked vágyai, és ezekhez képest most milyen lehetőségeid vannak. Itt ismét eszedbe juthatnak olyan dolgok, amik addig fel sem merültek benned!
  • Pontosan megfogalmazzuk, részlépésekre bontjuk és időben helyére illesztjük a céljaidat, hogy valóban elérhesd őket, és az álmaidból valóság születhessen!
  • Kidolgozzuk a cselekvési tervet, amely mentén haladni tudsz.
  • Összegezzük, és méltó módon lezárjuk a folyamatot!

A spirituális coach-ing ülések felépítése

Fent a teljes folyamat modelljét ismerhetted meg. Ezen belül az egyes ülések úgy néznek ki, hogy a kb 90 perces alkalom elején pár légzéssel megérkezünk az ülés energetikai terébe. Összehangolódunk egymással, a segítőinkkel és az aznapi feladatainkkal. Ezt követően visszatekintünk az eddigi eredményekre és az utolsó ülés óta megtett lépéseidre. Majd az általad meghatározott téma mentén közösen folytatjuk az utazásunkat.

Az ülés nagyjából 60. perce körül zárjuk a témát, összegezzük a dolgokat, és az ülés legkritikusabb pontját meghatározva behívjuk a segítő energiákat. MediTációban az érkező energiák, médiumi üzenetek vagy hangrezgések segítségével tisztítjuk azt az elakadást, ami az ülés folyamán felszínre került.

Meditáció spirituális coach-csal
Kép forrása: Okan Caliskan from Pixabay

Végül ha szeretnéd, akkor megosztod velem a tapasztalataidat. Esetenként örök érvényű spirituális tanításokkal vagy a saját felismeréseim megosztásával gazdagítjuk a napot. Legutoljára pedig megkapod azokat a feladatokat, amik alaposan elvégezve tovább segítenek téged a következő ülésig is az utadon.

Remélem, mindaz, amit itt megosztottam Veled, elnyerte a tetszésedet! Ha úgy érzed, hogy én vagyok az, aki segíteni tud Neked, akkor ne habozz, írj az

info@nemethszilvia.hu

címre, foglalj időpontot, és kezdjük meg a közös munkát minél hamarabb!

Ha többet szeretnél tudni a spirituális coachingról, akkor olvass cikkeket a BLOGOMON (FELTÖLTÉS ALATT! TÜRELMEDET KÉREM! KÖSZÖNÖM!), vagy keress rá az írásaimra a 40plusz női magazin oldalán!