fbpx

Szerencsegyerek

Ezt a novellát néhány évvel ezelőtt írtam, azzal a céllal, hogy humoros formában mutassam be, mennyire nem egyszerű világra hozni egy könyvet.

Kezdő szerzőknek kötelező olvasmány (vicceltem 🙂 ), de szeretettel ajánlom mindenkinek aki könnyeden szórakozva szeretné megismerni a folyamatot, hogy miként is születik könyvvé egy kósza ötlet, és a szerzők szívét melengető vágy milyen nehézségek leküzdése árán ölt végre papírtestet. 🙂

Ha tetszik az írásom, és szeretnéd megismerni, hogy mely ötleteimet sikerült eddig könyvekké konvertálnom, akkor a novella elolvasása után látogasd meg a KÖNYVEIM menüpontot is, és válogass eddig megjelent alkotásaim közül kedvedre! Az árakról és a rendelés menetéről IDE kattintva olvashatsz bővebben. De most jöjjön ez a kedves történet végre! 🙂

A gyertyafényes képen egy nyitott könyv látható, melnyek néhány lapját szív alakot formázva visszahajtották.
Kép forrása: Pixabay

 

Szerencsegyerek

 

– Gratulálunk, Hölgyem! Önnek egy gyönyörű, csodálatos regénye született!

Éva könnyekig meghatódva tartotta karjaiban újszülött könyvét. Aztán Feri jó erősen hátba vágta, és ez visszarántotta a valóságba.

– Már megint miről ábrándozol, drága? Melyik kockahasú pasiddal forgatsz szexjelenetet abban az okos kis fejedben?

– Hogy te mekkora tulok vagy! – mordult rá a férfira. A kezében tartott forró gyümölcstea az ébresztőnek szánt hátba veregetéstől az asztalon fekvő jelentésre borult. – Bakker, most nyomtathatom újra! Még jó, hogy a klaviba nem löttyent bele.

– Ne munkaidőben ábrándozz cicamica, és akkor ez nem történik meg többet. – vigyorgott Feri elégedetten, és otthagyta a füstölgő fejű, angyalszőke Évát a rommá amortizált íróasztal felett.

A lány kapkodva takarította el a szemétté vált jelentést, miközben újranyomtatta a tegnap este összekészített anyagot. Számviteli osztály, negyedéves kimutatás a menedzsment kilenckor kezdődő ülésére. Blőááá. Semmilyen munka sem lehet unalmasabb ennél, mégis ötödik éve tölt el vele tíz órát naponta.

Hogyan keveredett idáig ő, aki szuper jó volt magyar nyelv- és irodalomból, ő, aki újságíróként a világot tervezte megváltani tizennyolc évesen? Talán mert nem vették fel kommunikáció szakra, számvitelre meg igen? Ez is hogy a csudában történhetett meg? Inkább a halált kellett volna választania, mint ezt a területet. Ezen töprengett az egyetemi időszakkal együtt már vagy tízedik éve. De most ennek vége! Gyorsan összekapta a frissen nyomtatott, langyos papírkupacot, és berobogott az értekezletre.

– Felmondok! – vetette oda a kimutatásokkal együtt az életét megváltoztató mondatot a főfejesnek. – És regényeket fogok írni.

A főnök egy ezredmásodpercig elkerekedett szemekkel, értetlenül bámult rá, aztán színtelen hangon megjegyezte:

– Rendben kisasszony, de ez nem a menedzsment feladata. Legyen szíves, fáradjon a HR-esekhez az előbbi a kérdéssel. Utóbbi ügyben pedig sok sikert kívánunk Önnek. – és már fordult is a papírokhoz a kopasz homlokú, szemüveges ember.

Évából kifogyott a gőz, ami Feri hátbavágása óta fortyogott benne. Úgy állt a tárgyalóterem végében, mint a leeresztett lufi, aki fütyülve körbevágtatta az épületet, és itt ért földet. Önmagától is megrettenve, hangtalanul fordított hátat, és magassarkú cipőjében lábujjhegyen osont ki a teremből, nehogy egy apró zajt is csapjon, és még nagyobb feltűnést keltsen.

Még mielőtt meggondolhatta volna magát, léptei egyenesen a HR-osztályra vitték, ahol pár perc alatt bejelentette kilépését. Megtudta, hogy a bennragadt szabadságainak köszönhetően otthon ülve töltheti le a felmondási időt, így másnap már nem is kell jönnie.

Mielőtt visszaért az asztalához, összenyalábolt egy üres kartondobozt a fénymásoló mellől, majd komótosan pakolgatni kezdte a holmiját.

– Te meg hova? – kérdezte Feri ismét elvágtatva mellette.

– Haza. Örökre. Neked köszönhetem.

– Kirúgtak? – fékezett hirtelen Éva mellett. – A tea miatt? Bakker, ne már! Ezt nem akartam. – a srác tetőtől talpig elfehéredett, mintha egy vödör mésszel öntötték volna nyakon.

– Ne izgulj, én mondtam fel. Elég lett ebből az egészből. Te csak az utolsó utáni csepp voltál a poharamban.

– És mi lesz veled? Mit fogsz csinálni ezután? – kérdezte Feri még mindig elképedve.

– Ja, azt nem tudom. Gondolkodni szerencsére nem volt időm, annál gyorsabban cselekedtem… – nevetett Éva felszabadultam. – Egyébként író leszek. Épp erről ábrándoztam, mielőtt hátba csűrtél. Hogy enni miből fogok, meg lakbért fizetni, az meg majd kiderül. Na, csá! Megyek. Engem vár az élet. – szőke fürjeit hátravetve fordult sarkon. Kezében a doboz még félig sem lett. Öt év emléke egy koszos bögrében, egy csoffadt virágban, és egy kés-villa-kanál szettben öltött testet, amivel eddig az ételfutáros dobozból ebédelt.

– Azt a qrva életbe! – Feri úgy állt ott, mintha a meszes vödör után egy tűzoltókocsinyi hidegvízzel zuhanyozták volna le. – Na, ha ő író lesz, akkor én meg elmegyek végre a hawaii Ironman-re. – gondolta félig hangosan, és azonnal indult a HR-osztályra, hogy benyújtsa felmondását.

Éva hazametrózott. Út közben beszaladt az ABC-be, vett egy üveg bort, egy nagy tábla csokit és egy zacsi chipset. Bevásárolt, ahogy általában szakítás után szoktak a nők. Pedig most valójában ünnepelt. És rettegett. Egyszerre.

Mivel nem várta meg a munkaidő végét, sőt, azt sem, hogy az ételfutár meghozza az ebédet, gyorsan rendelt otthonra egy pizzát. Dupla sajttal, mint mindig.

A képen egy olvadt sajttól roskadozó pizzaszelet látható
Kép forrása: Pixabay

A fele becsúszott délben az üveg bor jelentős részével. Utána kis szieszta következett. Hatkor ébredt fel, farkaséhesen. Megette a maradék pizzát, és elkortyolgatta hozzá bort, és újra bealudt. Közben ölében egy üres papír hevert. Erre tervezte megírni a regény vázlatát. Így talált rá az éjfél, amikor bekopogott a bukóra nyitott ablakon.

Éva fázósan vergődött el az ágyig. Zuhanyozni kivételesen ráér majd reggel, hiszen nem siet sehova sem.

Az említett reggel ezúttal kilenc körül kocogott el Éva hálószobája előtt. A nő a léptek ütemes koppanására ébredt. Ja, csak Zsoltika futkározott a felső szomszédnál. Biztos megint felszúrták a fülét, azért nem ment oviba.

– Úúú, reggelire is kellett volna kaját vennem. – gondolta az üres hűtőt bámulva. A kenyértartóban talált még egy csücsöknyi száraz barnakenyeret. Valahogy összeszeletelte akkorára, hogy a pirítóba begyömöszölje. Félig így is megégett, de még éppen megfelelt. Egy kis vaj és méz feldobta annyira, hogy nem kellett lemenni a boltba.

Evéshez betett a laptopon egy filmet. Persze annyira belemelegedett, hogy végignézte egy szuszra. Utána rájött, hogy mosást kell indítania, és mégiscsak le kell futni a boltba, mert közben megjött a mensije. Ha már ott volt, be is vásárolt rendesen. Aztán főzött egy finom ebédet, hiszen éhesen gondolkodni nem lehet. Amíg evett, újabb filmet indított. Hátha jön valami ötlet a regényhez. Persze, megint leragadt előtte, és csakhamar délután négy óra lett. Hah, hogy rohan az idő, ha az embernek nincs ezer dolga! Na, de azért csak akad. Le kell ellenőrizni a közösségi oldalakon az üzeneteket, meg ki is kell posztolni mindenfele, hogy felmondott, és szabadúszó író lett. Hadd lássák a barátai, és hadd egye a fene az irigyeit.

Mire mindennel végzett, már kanyarodott a nyolc óra. Gyors vacsi. A tegnapi maradék chips megteszi. Hozzá egy jó könyv. Lássuk, a nagyok hogyan csinálják! Hopp, ebbe is belefeledkezett. Este tíz lett, mire le bírta tenni valaki másnak a regényét. Na, ő is így szeretne írni, hogy beszippantsa az embert a történet. Ja, hogy a sajátja eddig csak egy üres lap? Sebaj, valahol egyszer mindenki így kezdte.

A következő két hétben ezzel áltatta magát. A papírra egyetlen sor sem került. A laptopon a word fájlt „Első regényem” néven mentette, mert még címet sem talált neki. Cseppet sem meglepő módon a nyomtatási képen éppoly üres fehér lap jelent meg, amilyet magával cipelt a lakásban mindenfele, hátha épp a fürdőben vagy a hálóban éri utol az ihlet.

Aztán jött az álom. Ugyanaz, amit a felmondása napján nyitott szemmel látott maga előtt.

– Gratulálunk, Hölgyem! Önnek egy gyönyörű, csodálatos regénye született!

Nézte, nézte papírgyermekét. Arca kissé szögletes volt, mégis, egyértelműen lányos. Borítóján ott állt nagy betűkkel a neve: Király Éva. És a cím! Sikerült kibetűznie: „Szerencsegyerek”. Alatta a kép egy lótuszvirágban szunyókáló, jóllakott csecsemőt ábrázoló, egyedi stílusú rajz volt. Mindjárt ráismert ex-kollégája, Feri, a hobbigrafikus könyvelő keze munkájára.

Ezzel a képpel az emlékezetében ébredt. „Szerencsegyerek” – fülében még ott csengett saját, álombeli hangja, amint elolvasta a könyvcímet. A témája pedig… igen, egyből megértette: a saját életéről kell szólnia a regénynek. Egészen a fogantatása pillanatától.

Ez a nap teljesen másként alakult, mint az eddigiek. Éva leült a laptop elé, lassú, megfontolt mozdulatokkal emelte fel a fedelet, mintha templom kapuján nyitna be. Amíg a gép bekapcsolt, vett pár mély lélegzetet, majd megnyitott egy új word-öt, melyet egyből az álomban érkezett címen nevezett el. Az „Első regényem” örökre üres fájl maradt a gépen.

A képen egy felnyitott laptop látható
Kép forrása: Pixabay

Mielőtt az első billentyűket leütötte, feltűrte a pizsamáját, majd szépen áttördelte az ujjait, ahogy valamelyik filmben látta. Aztán begépelte az új címet. Izgatott remegés lett úrrá egész testén. Pulzusa megemelkedett, légzése felgyorsult. „Szerencsegyerek”. Ízlelgette az egymás után került betűket. Szemét elöntötték a könnyek, amint végiggondolta saját, eddig nem túl hosszú, ám sok tekintetben annál mozgalmasabb életét.

Éva egy diszkóbalesetnek köszönhette azt, hogy megszületett. Persze nem olyan kockaladával fának hajtós balesetre kell gondolni, hanem arra a bokor alatt bormámorban összebújós, csillagfényes nyárestére, amire általában szívesen emlékszik az ember. Kivéve az anyja, Marika, aki csupán tizenhét éves volt ekkor. Na és persze a nagyapja, aki kis híján szíjat hasított lánya hátából, amikor kiderült, hogy testében új élet eresztett gyökeret.

Az öreg elintézte az abortuszt, a nőgyógyász azonban a műtét napján ittasan dolgozott, és valamit elvétett. Nem vette el a gyereket. A baba innentől fogva bujkált, s csak a nyolcadik hónap elején mutatta meg magát, amikor már nem volt mit tenni. Marika megszülte Évát.

Amikor nagyapja meglátta az angyalarcú csecsemőt, nem bírt többé haragudni sem lányára, sem az életre.

– Na, mi van, te Szerencsegyerek? – kérdezte büszkeségtől csillogó szemekkel, amint kezébe vette a csöpp testet. A név rajtamaradt Éván, és úgy hitte, többször mentette meg az életét, mint Kevin Costner Whitney Houstonét a Több, mint testőrben.

Necces helyzetek egész sora volt a listáján. Az apróbb balesetek mindennaposak voltak, és a nagyobbak is gyakran borzolták a Király család egyre gyengülő idegszálait.

Óvodás korában például kitépte kezét nagyapja erős fogásából, és át akart rohanni az úttesten. Egy autó úgy húzott el nagy sebességgel előtte, hogy fehér lakkcipője orrán ott maradt a kerék nyoma. A vattacukorárus, aki miatt a túloldalra igyekezett, sikított ijedtében. S míg nagyapja egy pofonnal, az árus egy ajándékba adott, hatalmas, rózsaszín vattacukorral vigasztalta az ijedt gyermeket.

Kisiskolásként a búcsúban szakadt le alatta a körhinta lánca, s ő széles ívben repült a kötéltáncos alatt elhelyezett vastag matracra. Ha csak egy fél méterrel tovább száll, a vaskorlátnak landolva halt volna szörnyet. Így csak hatalmasat nyekkent, pattant párat, majd pár percig ájultan feküdt a tűző napsütésben, míg a rohammentő vijjogásától kísérve a fél vásár az ő eszmélését figyelte.

Azon, hogy középiskolásként beszakadt alatta az olvadó Balaton, a család már szinte meg sem lepődött. Ez azonban fordulópont volt az életében, az első halálközeli élménye. És végre találkozott őrangyalával, aki eddig mindig megmentette. Most is így tett. A lány visszatért a földre, ám az Őrangyal közölte, hogy ő ezt nem bírja tovább idegekkel, és kérte nyugdíjazását a Jóistentől. Évára, amikor magához tér, már egy fiatal, tetterős, és izmos angyal fog vigyázni. Világrekorder gyorsrepülésben. Mert más nem képes életben tartani ezt a lányt, ezt a szerencsegyereket, akivel mindig történik valami katyvasz.

Bemutatta neki Adriánt, a hatalmas szárnyú, izmos testű angyalt, s Éva kis híján beleszeretett. Aztán az öreg őrangyal búcsút vett, Éva pedig jeges vizet köpve tért magához a Balaton partján. Mellkasát egy sötét hajú, meleg barna szemű srác pumpálta lelkesen, időnként nyelves csókra emlékeztető mesterséges lélegeztetéssel felváltva.

A képen egy izmos tesű őrangyal látható
Kép forrása: Pixabay

– Adrián? Tényleg te vagy az?

A srác tekintete egy pillanatra fennakadt a döbbenettől.

– Honnan tudod a nevem?

– Az öreg angyal mondta az előbb, mielőtt nyugdíjba ment.

Kevés szerelem kezdődik hasonló mondatokkal, ennél izgalmasabb és hidegebb körülmények között. A jeges románcot hat forró év követte. Egyszerre érettségiztek, és együtt mentek egyetemre. Adrián apjától kaptak egy kisautót, amivel hazajárhattak hétvégente.

Már csak pár hét volt az államvizsgáig, s ők a napsütötte péntek délutánban tartottak haza a balatonparti kisvárosba. Kétsávos úton igyekeztek az emberek mindkét irányba. Az egyik szembejövőnek valószínűleg sürgős dolga lehetett, mert nem fecsérelte az időt azzal, hogy felmérje, jókor előz-e. Adrián félrekapta a kormányt, s ők száguldottak az útról le, egyenesen egy hatalmas nyárfa fele. Épp Éva csattant volna a fatörzsnek, de a fiú az utolsó pillanatban még rántott egyet a kocsin, s ő kapta derékba a tehetetlenül ácsorgó, öreg fát.

Pár perccel később, amikor magához tért a lány, tágra nyílt szemekkel nézte a kormányra borult, vérző fejű szerelmét. Aztán kitekintett az ablakon. Az angyal ott állt mellette. Izmos teste megfeszült a hatalmas szárnyak súlya alatt.

– Adrián, te…?

– Igen, csillagom. Mostantól így leszek veled.

Éva visszafordult az élettelen testhez, akiben eddig szerelme lelke rejtezett.

– De…., de miért?

– Hogy mást is láss az Életből, ne csak azt, amit az átlagemberek. Te, te Szerencsegyerek! – az angyal szárnyát remegtetve nevetett.

– Ez most tényleg ilyen vicces?

– Ha mered úgy nézni, akkor igen. – Adrián szeme telis tele volt szeretettel. – Hidd el, így egy percre sem hagylak majd el. Még a klotyóra is követlek.

Évát agyrázkódással kórházba szállították, Adrián testét pedig pár nappal később eltemették. Az angyal végigölelgetett, szeretetével megcirógatott minden gyászolót.

– Csak te látsz engem. Csak neked adtam meg, hogy azt lásd, ami van, nem azt ami látszik. – és egy csillogó mosolyt eresztett meg a még bekötözött fejű Éva fele.

– Jó, de miért éppen én?

– Mondtam már: te vagy a szerencsegyerek.

 

Éva itt félbehagyta a gépelést, és oldalra pillantott a kanapéra. Adrián gyűrött szárnyain félig fekve, félig ülve terpeszkedett, miközben sportújságot lapozott.

– Eddig jó, abba ne hagyd az írást! – vigyorgott a lányra.

– Te azt meg honnan tudod? Nem is olvastad.

– Nem kellett. Én diktáltam neked. Van még bőven a tarsolyomban. Lesz benne vicces jelenet is.

– Ne már, hogy te írod a könyvet helyettem?

– Gondoltam, segítek. Láttam, mit küzdöttél vele az első két hétben.

– Kösz, segíthettél volna előbb is.

– „Hettem” volna, de nem kérted. Igaz, most sem, de a Jóisten küldte azt az álmot neked. Azt mondta, ki kell hordanod, és meg kell szülnöd a könyvgyerekedet. Arra kért, segítsek egy kicsit ebben. Úgyhogy a Mennyország kapujánál belemarkoltam az ihletes tálba, és hoztam belőle egy adagot neked. Ha nem bánod. De ha nem tetszik, törölheted, amit írtunk, és kezdheted elölről az egészet. – nevetett Adrián.

– Dög vagy! Úúúúútálak! – öltött Éva nevetve nyelvet. – Elmegyek klotyóra, és eszek egy kis mézes kenyeret, aztán diktálhatsz tovább. Bár, ha ennyire jól megy, le is gépelheted.

– Azt tudod, hogy nem lehet. Ha meglátják a többiek, kirúgnak az állásomból, aztán itt maradsz egyedül, vagy megint valami vén és unalmas őrangyalt küldenek neked. Az meg… Bárki, aki látja a jövődet, mind tudja, hogy rám van szükséged.

– Te jó ég! Olyan gáz lesz?

– Nem, csak egyszer zuhansz le repülővel, a többi az semmiség… Vicceltem, el ne hidd! A Jóisten seggbe rúgna, ha a jövődet nézegetném.

– Te, figyi! Ha már a jövőnél tartunk… Akkor is itt leszel folyton, amikor így öt év után lassan túlteszem magam az „elvesztéseden”, és majd másik pasival szeretkezem?

– Cicamica! Egy: nem vesztettél el. Kettő: most meg pont az a bajod, hogy nem vesztettél el, és mindig itt vagyok? Három: akkor is itt vagyok, amikor egyedül csinálod. Változtat ez a lényegen? Mi a különbség, hogy magaddal, vagy mással szerzel örömet?

– Végül is… Majd azt is biztos megszokom, ahogy a többi dolgot, ami veled jár.

– Ez a beszéd! Mindjárt csörög a telefonod. Vedd fel. Feri lesz az, a volt munkahelyedről. És három gyereketek lesz. – kacagott Adrián.

A képen egy mobiltelefont felemelő női kéz látható
Kép forrása: Pixabay

Éva úgy csapott le a mobiljára, mint a villám. Amikor még öt perc múlva is ott állt a készülékkel a kezében, villámló pillantásokat küldött a még mindig újságot lapozgató Adrián felé.

– Nem is hívott!

– Nem, de látnod kellett volna a képedet, ahogy rápattantál a telóra.

– Mondtam már, hogy dög vagy, és úúúúútállak?

– Igen. Én meg mondtam, hogy nem nézegethetem a jövődet. Vagy, na jó, nézegethetem, de nem mondhatom el. Illetve elmondhatom, de nem tudhatod, hogy azt mondtam, és nem csak vicceltem. Ezért szívatlak annyit. – Adrián szemmel láthatóan élvezte a helyzetet, főleg akkor, amikor a mobil megcsörrent Éva csípőre vágott kezében.

Feri volt… Fél óra vigyorogva telefonálás, és egy gyors vajas-mézes kenyér után folytatódott a diktálás. Egy enyhe ínhüvelygyulladás és három hét elmúltával a „Szerencsegyerek” szíve ott dobogott Éva winchesterén, születésre készen.

– Hogyan tovább? – kérdezte Adriánt.

– Mit tippelsz? Talán el kéne küldeni kiadóknak, nem?

– Micsoda egy pimasz angyal lett belőled, mióta megírattál velem egy könyvet. Na, melyiknek küldjem?

– Menj fel a netre, és küld el az első tíznek, amit kidob a gugli.

– Ne szívass! Tíznek, Minek? Te úgyis tudod, melyiknél fog megjelenni. Szűkítsük mondjuk háromra.

– Jó, akkor küldd el az első háromnak. Bár nem tom, mi a baj a tízzel.

– Szóval az első háromban benne lesz. – Éva már nem is figyelt Adriánra. Persze a három legnagyobb kiadót célozta meg. Világmegváltó elsőkönyvesként hol is kezdhetné ennél jobb helyen?

Attól a perctől, hogy kiküldte a leveleket, természetesen önéletrajzzal és szinopszissal együtt, onnantól fogva ötpercenként nézte az e-maileket. Első héten biztosan. Aztán kicsit visszább fogta magát, és csak óránként vetett pillantást a gmail-jére. Adrián jókat vigyorgott a kanapén, a friss sportújságot lapozgatva. Éva ügyet sem vetett rá.

Eltelt három hónap, mire az első elutasító levél visszaérkezett. Két hónap múlva a következő kiadó is visszadobta a kéziratot. Éva nagyon csalódott volt, de úgy igyekezett őrangyala előtt leplezni érzéseit, mintha lett volna rá esélye, hogy sikerül.

– Sebaj! Ott van még a harmadik. Úgyis őket szerettem volna… – mondta reszkető hanggal.

– Ne reménykedj. Ők sosem válaszolnak kezdőknek. Már rég törölték a leveled.

– Miért nem mondtad eddig? Én meg itt várok feleslegesen.

– Mért volt ez felesleges? Nagyon is sokat tanultál közben. Például arról, hogy mindig hallgass rám. Ha azt mondom, tíz, akkor legyen tíz.

– Komolyan mondom, én foglak kirúgatni a Jóistennel! Istenem, küldj nekem másik őrangyalt! Ebből már elegem van! – morogta Éva, miközben csak azért is húsz kiadónak küldött levelet.

Újabb idegtépő várakozás vette kezdetét. A hónapok úgy csusszantak el a naptáron, mint snowboard a havas hegyi lejtőn. Néha ugrattak egyet, és napok repültek el, mintha sosem lettek volna. Aztán egy szép napon megérkezett egy várva várt levél.

– Kedves Hölgyem! Írása nagyon megragadta a szerkesztőinket. Kiadónk a könyve megjelentetése mellett döntött. Kérjük, az alábbi elérhetőségeken vegye fel a kapcsolatot munkatársnőnkkel.

Még jó, hogy a betűk a monitoron nem kopnak el pusztán attól, hogy ezerszer végigolvassák őket. Igaz, a laptop aksija lemerült közben, de ez részletkérdés volt Éva számára.

A könyvgyermek a vajúdás utolsó szakaszába, a kitolásba lépett, s pár hónap múlva a nyomdagépek sírtak helyette, miközben ötezerszer klónozva megszülték a papírtesteket.

– Gratulálunk, Hölgyem! Önnek egy gyönyörű, csodálatos regénye született!

Éva könnyekig meghatódva tartotta karjaiban újszülött könyvét. Feri a háta mögé lépett, egyik kezével átkarolta, másikkal pedig a lány erősen gömbölyödő pocakját simogatta, miközben együtt nézte Évával első közös könyvgyermeküket.

Fantáziakép, melyen egy nő bújik elő egy könyv lapjai közül
Kép forrása: Pixabay

Németh Szilvia

2017.