1. fejezet (részlet):
A kandallóban pattogó fahasábok tüze meleggel árasztotta el a hatalmas nappalit, a levegő mégis fagyosra dermedt, a lecsapni készülő vihar pedig elviselhetetlenül sűrűvé tette a teret.
– Mi a baj? Miért nem mondod el? – kérdezte Kata az elmúlt két hét alatt legalább ezredszer Palit. A férfin az is kilométerekről látta, hogy valami nyomasztja a lelkét, aki még soha nem találkozott vele.
Pali lassan emelte fel a fejét. Nehezére esett felesége szemébe néznie, s amit mondani szeretett volna, az neki legalább annyira fájt, mint az asszonynak. Tekintetük végül összeakadt, és sokáig úgy maradtak, némán, egymás pillantásába kapaszkodva. Aztán férfi ajkai szinte maguktól megnyíltak, mintha a hosszú hallgatás súlya húzta volna őket lefele, utat engedve a hangoknak, amelyek mélyről törtek elő, egészen Pali szívéből.
– Már nem szeretlek! – szakadt ki belőle a mondat, amely Kata szívébe hatolt, és egyetlen nyers hasítással tépte szét álmai vékony fátyolszövetét.
Az idő megállt, minden megmerevedett, mint a filmekben. Másodpercek, vagy évezredek múltak így el, mielőtt Kata képessé vált megszólalni? Maga sem tudta. Úgy érezte, élete kártyavárként omlik össze a kimondott szavak súlya alatt. Minden, amiről valaha álmodott, egyetlen pillanat alatt vált semmissé, s a helyén maradt ürességben a nő szinte meztelennek érezte magát. Gondolatai a másodperc tört része alatt kerülték körbe a Földet, bármi után kutatva, amibe Kata megkapaszkodhat, mert úgy érezte, az Élete helyén keletkezett lyuk őt magát is beszippantja.
– Semmi baj! – válaszolta az asszony, amint újra talált szavakat. – Semmi baj, hiszen természetes, hogy ennyi idő után már nem úgy szereti egymást két ember, mint annak előtte. Eltelt öt év, nem lángolhat ugyanúgy a tűz, mint az elején.
– De én már egyáltalán nem szeretlek. El akarok válni, el akarlak hagyni. – sóhajtotta erőtlenül a férfi.
– Az Ég szerelmére, Pali! Hogy mondhatsz ilyet! Nem állhatsz csak úgy fel, már nem úgy van mint régen: „Nem szeretlek, viszlát, vége!” Pali, nekünk gyermekünk van! Ha egymásért nem, hát legalább érte tegyük meg. Próbáljuk meg rendbe hozni az életünket. Hátha van még parázs a hamu alatt! Kérlek Pali! – Kata szeméből a gyöngyként csillogó könnycseppek lassan gördültek le, nedves csíkot húzva orcáján, miközben a nő egész testében remegett.
Ez a néhány mondatos párbeszéd hosszú utazáson indította el az asszonyt és a férfit, melynek során mélyen magukba nézve kellett megtalálni az igaz választ az életek folyását meghatározó kérdésekre. „Tényleg Ő az az ember, akivel le akarom élni az Életemet?” „Valóban szeretem, vagy már csak valami ragaszkodásból eredő szál köt össze minket?” „Együtt tovább, vagy külön úton?” „Miért történik velem mindez?” Ilyen, és ehhez hasonló kérdések tucatjai, talán százai nyomakodtak elő az elkövetkező hónapok során, eleinte türelmesen várva a megválaszolásra, majd erőszakkal kipréselve a feleletet mindenkiből, őszinteségre kényszerítve mindkét felet.
4. fejezet (részlet):
– Miért van az, hogy csak bunkókat tudok bevonzani? Minden férfi egyforma? Miért csal meg szinte minden férfi? Az egész életem, az összes párkapcsolatom csupa kudarc. Egyedül Pali volt normális velem, de annak is mi lett a vége? – fakadt ki Kata telefonon Brúnónak.
Brúnó türelmesen hallgatta a lány panaszáradatát, majd így szólt:
– Használd Oszkárt és a férfiakat tükörként! Nézd meg, hogy mi zavar bennük. Az benned is ott van!
Ezek után Kata mást sem tett, mint folyamatosan visszapörgette a közösen megélt jeleneteket, a messze szállt beszélgetéseket és újraolvasta a számítógépen a leveleiket.
– Lövésem sincs. Nem is hasonlítunk egymásra. – mondta, mikor legközelebb beszéltek.
– Pedig ott van a válasz benned. Nem kívül kell keresned. Nem mondhatok többet, magadtól kell rájönnöd, hogy mit szeretne tanítani neked.
Kata nem adta fel. Nemhogy napokig, hónapokig kereste a választ, pedig nagyon egyszerű volt, csak éppen mindannyiszor elsiklott felette. Nem látta a fától az erdőt, vagy inkább csak más szemében vette észre a szálkát, a sajátjában nem találta a gerendát. Oszkár annyira felnagyítva tükrözte neki a dolgokat, hogy Kata egyszerűen nem ismert benne magára.
6.fejezet (részlet):
Elérkezett az indulás pillanata, s Kata még akkor is a „szökést” fontolgatta, amikor a földtől elrugaszkodó repülőgép kerekei ezt már végképp lehetetlené tették.
– Vége. – gondolta Kata. – Most már menthetetlenül utazom Egyiptomba. – érezte, amint szétárad testében a kétségbeesés. Azonban tudta, hogy forrongó félelmei nem méltóak egy ilyen szent utazáshoz. Szép lassan lecsendesítette hát elméjét, és belenyugodott helyzetébe. – Végül is eddig akármi történt velem, az mind a javamat szolgálta. Akkor most is minden, amit ezen az úton nekem szán az Ég, a legjobb lesz számomra. – mondta magában csendesen.
Ebben a pillanatban megjelent az egyik stewardess teát és kávét kínálgatva. Amint a lányhoz ért, Kata immár megnyugodva, mosolyogva adta le rendelését.
– Egy teát kérnék. – s pár pillanat múlva már nyúlt is a műanyag csészében gőzölgő folyadékért.
Kata nem szerette a kávét, és semmit, aminek keserű íze volt. Úgy gondolta, a tea megfelelő választás lesz, azt azonban nem tudta, hogy mivel az egyiptomi légitársaság gépén ülnek, ottani szokás szerint készítik az italokat. Míg a többiek panaszkodtak a gyenge kávéra, addig Kata megdöbbenve tapasztalta, hogy az előtte gőzölgő tea sűrűbb és feketébb lé, mint azoké, akik a kávét rendelték. Ennek megfelelően az íze is borzasztó keserű volt. Kata rögtön két tasak cukrot öntött bele, és csak úgy kóstolta meg, ám az arcán végigránduló fintoron még a harmadik tasak csészébe adagolása sem segített. Kata grimaszolva tolta magától távol a forró és koromfekete italt, és nyúlt a tálcán heverő apró csokoládéért, attól remélve a keserű íz enyhítését.
Ebben a pillanatban Kata szívében megjelent Jézus finom, és szeretetteljes energiája, s szívből szívbe, szavak nélkül kommunikálva ezt üzente a lánynak:
– Egy pillanattal ezelőtt még azt mondtad, minden, amit ezen az úton kapsz, a lehető legjobb lesz számodra, mégis, az első adandó alkalommal elutasítod azt, ami nem a tetszésednek való.
Kata elszégyellte magát. Jézusnak tökéletesen igaza volt. Nem gondolta volna, hogy az is a javát szolgálja, ami elsőre kicsit sem tetszik neki. Lelkében ismét megszólalt Jézus hangja:
– Fogadj el mindent úgy, ahogy eléd tárja az Élet. És nem csak az utazás alatt. Az egész Élet éppoly megszentelt, mint a mostani küldetésed.
Kata szívén forróság futott át. Tudta, hogy amit Jézus most elmondott neki, az Élete egyik legnagyobb tanítása. Hirtelen könnyek szöktek a szemébe, és fátyolos tekintettel nyúlt a forró pohárért. Lassan, apránként eregette le torkán a kortyokat, szokva az érzést, hogy az Élet a keserű ízzel együtt teljes, egész.
9. fejezet (részlet)
Bence egy szombat délelőtt kedvet kapott ahhoz, hogy ő is dolgozzon, míg Anya a konyhában sütött főzött. Gondolt egy nagyot, majd minden erejét latba vetve kicipelte a kanapé hatalmas szivacspárnáit a konyhába, és eltorlaszolta velük az ajtót. Épphogy végzett a munkájával, amikor megcsörrent Kata telefonja. Természetesen a nappaliban hagyta, és szeretett volna minél hamarabb odaérni hozzá. Mire kimosakodott a félkész ebédből, és szembesült a nagy párnák által képzett jelentős forgalmi akadállyal, addigra a telefon éppen elhallgatott. A csalódottságtól kissé ingerülten vetette oda Bencének:
– Tüntesd el innen ezt az akadályt, légy szíves!
A kisember válasza egyszerű, de meglepő volt:
– Ez nem akadály, hanem ugrató!
Ha elnyerte a tetszésed a regény, akkor EZEN a linken találsz a rendeléssel kapcsolatos információkat.