Aranytükör_Olvass bele!

I. fejezet:

Az asszonyt megőrjítette a bizonytalanság. Éltében először egyedül maradt a hatalmas házban, és az üresség nem csak a körülötte levő teret jellemezte, lelkében, szívében éppúgy nem lakott szerelem, mint az árván maradt családi fészekben.

– Hol rontottam el? Miért történik ez velem? Meg tudom javítani? Mit tegyek, hova menjek? Ki tud segíteni nekem? Annyira egyedül vagyok, nincs egy lélek sem, aki hozzám szólna, aki tanácsot adna, aki enyhítene ezen a poklon, ami bennem ég! Jaj, Pali, mi ez az egész? Annyira fáj. Nem hiszem el. Mi a baj velem? Ronda vagyok? Zsémbes? Háklis? Elviselhetetlen? Miért nem lehet együtt élni velem? Annyira szép is lehetne minden. Itt ez a csöpp gyermek, maga a csoda. Nem győzök betelni vele. Hogyhogy az apjának nem kell? Vagy csak én nem kellek?

Millió kérdést tett fel magában, minden nap minden percében ezen jártak a gondolatai. Amikor már nem bírta tovább, hatalmas szűnni nem akaró zokogás tört rá, kimosva a sebzett szívből gennyként szivárgó fájdalmat. Ilyenkor kissé meg-megnyugodott, letörölte szeméből a könnycseppeket, összeszedegette a földön szétszórt zsebkendőket, majd végezte tovább a dolgát a munkahelyén, otthon a ház körül, vagy játszott a csöpp Bencussal. Lépései, mozdulatai azonban lélektelenek, automatikusak, gépszerűek voltak. Gondolatai néhány pillanat után ismét messze kalandoztak, a dicső múltba kirándultak vagy az ismeretlen jövőt próbálták meg kifürkészni. Mindegy volt, csak a jelenben ne kelljen tartózkodniuk, mert ott a fájdalommal való szembesülés várta őket.

A közösen megálmodott, együtt épített házban élni maga volt a pokol Kata számára. Minden tárgy, amelyre pillantása esett, valamilyen emléket idézett fel benne, és az emlékkel együtt ott vigyorgott rá a hiány érzete is. A tudat, hogy ami volt, már nincsen. És talán soha többé nem is lesz.

Az asszony megpróbált belekapaszkodni a gyermekbe, a gyermek iránt érzett szeretetébe, de a másfél éves csöppség állandó figyelmet igényelt, míg a nő gondolatai hihetetlen távolságokban jártak. Képtelen volt úgy törődni a gyermekkel, ahogy szeretett volna. A szívében az űr úgy tűnt, elpusztított, felemésztett minden szeretetet.

A kis Bence minden tőle telhetőt megtett, hogy édesanyját jobb kedvre derítse. Csöpp szívében lakozó hatalmas szeretetét szüntelenül árasztotta arra a nőre, akinek az Életet köszönhette. Kacajával, apró zsiványkodásaival megpróbálta anyját a jelenben tartani, észrevetetni vele, hogy ő itt van a számára, hogy nincsen egyedül, és bár szavakkal nem tud még kommunikálni vele, ha anya megengedné, hogy a lelkük összeérjen, ő bizony képes lenne meggyógyítani a szívét. Meg tudná mutatni, hogy minden rendben van, hogy ne hibáztassa magát semmiért, hogy nem volt hiába az egész, hiszen ő él. Megfogant, megszületett, és megváltoztatott mindent.

– Anya, anya! Minden rendben lesz! Minden jóra fordul. – mondta volna a csöppség, hiszen ő még olyan tudással bírt, amit felnőtt fejjel fel sem foghatunk. Csak éppen nem volt szava rá, hogy elmondhassa, s ha lett volna, akkor sem volt, aki meghallgassa, mert Anya szenvedett és szenvedni akart. Vezekelni az el sem követett hibákért.

III. fejezet:

Egyedül maradt, és új otthona még kongott az ürességtől. A tárgyak már nem hiányoztak belőle, de az otthon szelleme még nem költözött be. Kata gyorsan nekiállt kicsomagolni. A bútorok kiválasztásánál már mindennek gondosan megtervezte előre a helyét, így könnyű dolga volt. Szinte szórta a holmikat a dobozokból új helyükre, de még így is bőven maradt feladata, mire Bencéért indulnia kellett.

Fáradtan ült az autó volánja mellé, hiszen sok munka állt mögötte, és tudta, hogy éjszakába fog nyúlni, mire mindennel elkészül. Márta már gondosan felöltöztette Bencét, hogy csak indulniuk kelljen, így szinte csak megfordult a ház előtt, kiugrott Bencéért, megköszönte a nagyinak a segítséget, és már siettek is haza. Útközben Kata részletesen beszámolt Bencének a napjáról.

– Képzeld, apáék és Gittáék is segítettek ma költözködni, így már az új szobádban alhatsz ma éjjel. Jó lesz, Kincsem? – kérdezte.

Bence nem felelt a kérdésre, ehelyett valami olyat mondott, amitől Kata meglepetésében majdnem fának vezette az autót.

– Itt van Jézus. – mondta teljesen váratlanul a két és fél éves gyermek. Kata még nem szokott mesélni neki Jézusról, ha igen, csak a karácsony kapcsán, és akkor is Jézuskának nevezte.

– Itt a kocsiban? – kérdezett vissza nagyot nyelve Kata.

– Igen.

– És mondott valamit?

– Azt mondja, nagy ünnep van az Égben. – felelte Bence, s Kata szemébe hatalmas könnyek szöktek. Tudta, hogy őt ünneplik a Fátyolon túl, azt, amit eddig véghezvitt mindabból, amit erre az Életére felvállalt.

IV. fejezet:

– Miért van az, hogy csak bunkókat tudok bevonzani? Minden férfi egyforma? Miért csal meg szinte minden férfi? Az egész életem, az összes párkapcsolatom csupa kudarc. Egyedül Pali volt normális velem, de annak is mi lett a vége? – fakadt ki Kata telefonon Brúnónak.

Brúnó türelmesen hallgatta a lány panaszáradatát, majd így szólt:

– Használd Oszkárt és a férfiakat tükörként! Nézd meg, hogy mi zavar bennük. Az benned is ott van!

Ezek után Kata mást sem tett, mint folyamatosan visszapörgette a közösen megélt jeleneteket, a messze szállt beszélgetéseket és újraolvasta a számítógépen a leveleiket.

– Lövésem sincs. Nem is hasonlítunk egymásra. – mondta, mikor legközelebb beszéltek.

– Pedig ott van a válasz benned. Nem kívül kell keresned. Nem mondhatok többet, magadtól kell rájönnöd, hogy mit szeretne tanítani neked.

Kata nem adta fel. Nemhogy napokig, hónapokig kereste a választ, pedig nagyon egyszerű volt, csak éppen mindannyiszor elsiklott felette. Nem látta a fától az erdőt, vagy inkább csak más szemében vette észre a szálkát, a sajátjában nem találta a gerendát. Oszkár annyira felnagyítva tükrözte neki a dolgokat, hogy Kata egyszerűen nem ismert benne magára.

VI.fejezet:

Elérkezett az indulás pillanata, s Kata még akkor is a „szökést” fontolgatta, amikor a földtől elrugaszkodó repülőgép kerekei ezt már végképp lehetetlené tették.

– Vége. – gondolta Kata. – Most már menthetetlenül utazom Egyiptomba. – érezte, amint szétárad testében a kétségbeesés. Azonban tudta, hogy forrongó félelmei nem méltóak egy ilyen szent utazáshoz. Szép lassan lecsendesítette hát elméjét, és belenyugodott helyzetébe. – Végül is eddig akármi történt velem, az mind a javamat szolgálta. Akkor most is minden, amit ezen az úton nekem szán az Ég, a legjobb lesz számomra. – mondta magában csendesen.

Ebben a pillanatban megjelent az egyik stewardess teát és kávét kínálgatva. Amint a lányhoz ért, Kata immár megnyugodva, mosolyogva adta le rendelését.

– Egy teát kérnék. – s pár pillanat múlva már nyúlt is a műanyag csészében gőzölgő folyadékért.

Kata nem szerette a kávét, és semmit, aminek keserű íze volt. Úgy gondolta, a tea megfelelő választás lesz, azt azonban nem tudta, hogy mivel az egyiptomi légitársaság gépén ülnek, ottani szokás szerint készítik az italokat. Míg a többiek panaszkodtak a gyenge kávéra, addig Kata megdöbbenve tapasztalta, hogy az előtte gőzölgő tea sűrűbb és feketébb lé, mint azoké, akik a kávét rendelték. Ennek megfelelően az íze is borzasztó keserű volt. Kata rögtön két tasak cukrot öntött bele, és csak úgy kóstolta meg, ám az arcán végigránduló fintoron még a harmadik tasak csészébe adagolása sem segített. Kata grimaszolva tolta magától távol a forró és koromfekete italt, és nyúlt a tálcán heverő apró csokoládéért, attól remélve a keserű íz enyhítését.

Ebben a pillanatban Kata szívében megjelent Jézus finom, és szeretetteljes energiája, s szívből szívbe, szavak nélkül kommunikálva ezt üzente a lánynak:

– Egy pillanattal ezelőtt még azt mondtad, minden, amit ezen az úton kapsz, a lehető legjobb lesz számodra, mégis, az első adandó alkalommal elutasítod azt, ami nem a tetszésednek való.

Kata elszégyellte magát. Jézusnak tökéletesen igaza volt. Nem gondolta volna, hogy az is a javát szolgálja, ami elsőre kicsit sem tetszik neki. Lelkében ismét megszólalt Jézus hangja:

– Fogadj el mindent úgy, ahogy eléd tárja az Élet. És nem csak az utazás alatt. Az egész Élet éppoly megszentelt, mint a mostani küldetésed.

Kata szívén forróság futott át. Tudta, hogy amit Jézus most elmondott neki, az Élete egyik legnagyobb tanítása. Hirtelen könnyek szöktek a szemébe, és fátyolos tekintettel nyúlt a forró pohárért. Lassan, apránként eregette le torkán a kortyokat, szokva az érzést, hogy az Élet a keserű ízzel együtt teljes, egész.

 

VII. fejezet:

A nő mérhetetlenül sajnálta magát. Elméje valóságos szerelmi regénnyé alakította azt a két kézfogást, ami közte és Hassan között történt, egyre nagyobb feneket kerítve az esetnek. Néhány perc alatt Kata félájultra zokogta magát, és alig bírt lábra állni. Észre sem vette, hogy egója mennyire játszik vele, és mennyire élvezi, hogy az egész csoporton kívül a fél repülőtér őt figyeli.

„A Szeretet csendes” olvasta egyszer Lee Carroll Hazatérés című könyvében Kata. Tudhatta volna, hogy az az állapot, amiben most van, nem szeretetteli. Távol állt a csendestől az, ahogy zokogása teleharsogta a várótermet. Mintha a legnagyobb sorscsapás érte volna, és nem egy olyan férfit veszített volna el, aki fél órával korábban még nem jelentett számára semmit. Tudhatta volna azt is, hogy ez az állapot távol áll a belső békétől is, amire évek óta oly kitartóan törekedett, ám egója gyakran megtréfálta őt a maihoz hasonló trükkökkel.

VIII. fejezet

 

„Drága Gyermekem! Engedd, hogy segítsek Neked. Nyisd meg a szívedet, és élvezd a jelen pillanatot. Ne a múlton rágódj, azt nem változtathatod meg. Ne a jövőtől félj, ami még meg sem történt veled. Engedd át magad a pillanat varázsának, és élj meg mindent teljes szívvel. Nem kell félned. Ne zárd ki az életedből azokat, akik megjelennek melletted. Mindannyian a segítségedre lehetnek. Nem akarja senki a vesztedet. Csak lazíts, és tanulj könnyedén. Ne ragaszkodj a szenvedéshez. Ha te nem bántod magadat, más sem fog bántani téged. Csak éld meg az Életet, mint egy nagy varázslatot. Szeretlek Téged, szeresd Te is magadat! Csodálatos vagy, hidd el! Végtelen szeretettel ölellek! Merlin”

IX. fejezet

Bence egy szombat délelőtt kedvet kapott ahhoz, hogy ő is dolgozzon, míg Anya a konyhában sütött főzött. Gondolt egy nagyot, majd minden erejét latba vetve kicipelte a kanapé hatalmas szivacspárnáit a konyhába, és eltorlaszolta velük az ajtót. Épphogy végzett a munkájával, amikor megcsörrent Kata telefonja. Természetesen a nappaliban hagyta, és szeretett volna minél hamarabb odaérni hozzá. Mire kimosakodott a félkész ebédből, és szembesült a nagy párnák által képzett jelentős forgalmi akadállyal, addigra a telefon éppen elhallgatott. A csalódottságtól kissé ingerülten vetette oda Bencének:

– Tüntesd el innen ezt az akadályt, légy szíves!

A kisember válasza egyszerű, de meglepő volt:

– Ez nem akadály, hanem ugrató!

 

Ha elnyerte a tetszésed a regény, akkor EZEN a linken találsz a rendeléssel kapcsolatos információkat.