Gyémántcsiszoló_Olvass bele!

VII. fejezet

Hogyan tud megbékélni férfi és nő egymással?

– A másik emberrel való megbékélés feltétele, hogy önmagammal békében legyek. Egy nagyon kedves ismerősömtől tudom, hogy végeztek olyan tudományos kísérletet, amiben vizsgálták a férfiak és a nők versengési szokásait. Kiderült, hogy férfi csak férfival verseng, nővel nem. A nő azonban verseng a nővel és a férfival is… Miért teszi ezt? Mert a világ évezredeken át alulértékelte a nőket, és ez mélyen beleívódott a kollektív tudatba. Emiatt a legtöbb nő a lelke mélyén bizonytalan önmagában, bizonyítani szeretné, hogy ér annyit, mint egy férfi. És éppen ez az oka annak, hogy nincs békében magával! Pedig, hölgyeim! Ha békét akartok kötni a férfival, először kössetek békét magatokkal! Fedezzétek fel és becsüljétek meg a kincseiteket, hogy ez a külvilágban, a férfiak részéről is megjelenhessen! Ne a férfiakhoz viszonyítsátok magatokat! Ne olyanok akarjatok lenni, mint ők! Ne az ő erősségeikben versengjetek, hanem találjátok meg a saját belső értékeiteket! Mint már mondtam: nő és férfi sosem lesz egyenlő, de egyenértékű lehet! Ehhez kell az önmagatokba vetett hitetek, és a belső békétek! Ezt nőként mondom nektek, olyan nőként, aki aztán végképp nem volt békében önmagával. Nekem sok-sok év, és rengeteg fájdalmas, keserű tapasztalatra volt szükségem ahhoz, hogy erre rájöjjek. Hadd legyen nektek könnyebb! Gyógyítsátok meg magatokat, hogy hatalmas csodákat élhessetek meg! Az egyéni gyógyulásotoknak rendkívül nagy szerepe van a Föld egészének gyógyulásában. Ezekben a nehéz időkben hihetetlenül nagy a nők felelőssége! Legyetek hát bátrak! És legyetek mindig nagyon őszinték magatokhoz, mert csak az igazság vezethet haza! És drága férfiak! Becsüljétek, értékeljétek magatokat annyira, hogy a felszín alá mentek, és meg mertek nyílni a nő mélyben rejlő, valódi értékei előtt!!! Egy csodálatos kapu kulcsát tartjátok a kezetekben. Egy kapuét, mely mögött az út a Mennyországba vezet vissza benneteket, de csak akkor, ha a nővel kézen fogva mentek!

***

VIII. fejezet

– Anyáink a saját sorsukat, és a saját személyiségjegyeiket hagyományozták ránk. Gondolhatnánk azt is, hogy ez így a normális… de most nézzétek meg a vágyaitokat! Szembetűnően sokszor szemben állnak a jelenlegi helyzetetekkel…

– Miért teszik ezt velünk az anyáink? – kérdezte Kriszta. – Nem nekik kellene a legjobban szeretni minket? Nem a legnagyobb boldogságunkra kellene törekedniük?

– Egészséges esetben igen. Azonban, látva anyáitok múltját, ők vajon egészségesek?

– Nyilván nem. De miért nem gyógyították meg magukat? Miért tették ránk a terheiket? Miért nekünk kell megoldani azt, ami nem is a mienk? – ezúttal Éva volt az, akiben fellobbantak az érzelmek.

– Lányok! Annyira egyszerű a válasz, hogy el sem hiszitek! Esélyük sem volt rá!!! Egyszerűen nem voltak eszközeik. Az emberiség tudatszintje csupán az elmúlt néhány évben, évtizedben emelkedett annyit, hogy a tudatosság új kapui megnyílhattak, és ezek az eszközök elérhetővé váltak! Gondoljatok csak bele! Anyáink, nagyanyáink, dédanyáink évszázadok, évezredek óta szenvednek, és még csak esélyük sem volt, hogy begyógyítsák azt a mérhetetlenül sok sebet, ami érte őket! Gondoljátok végig a saját életeteket! Mennyivel könnyebb dolgunk van! Mennyivel elfogadottabb most a nők helyzete, mint száz évvel ezelőtt. Van köztetek valaki, aki a dédanyja életét szeretné végigélni? Nincs, ugye? Még akkor sem, ha a mai világunk közel sem tökéletes, még akkor sem, ha rengeteg nő szenved jelenleg is. Viszont a mi generációnk az első, aki esélyt és eszközöket kapott arra, hogy ezeket a sebeket tudatosan begyógyítsa. És ez nem csupán lehetőségünk, de kötelességünk egyben!!! Magunkért, az őseinkért, és az utódainkért egyaránt. Őseink végigjárták azt az utat, ami ide elvezetett a jelenbe. Nekik nem volt más lehetőségük. Szenvedtek helyettünk, hogy nekünk már ne kelljen! Ezért azt szeretném kérni, hogy a következő meditációban szabadítsuk fel őket.

***

IX. fejezet

– Mit csináljak Janóval? Nagyon-nagyon szeretem. Minden vele töltött perc a mennybe emel. Általában. De amikor veszekszünk, az pokoli…

– És miért veszekszel?

– Hát, ki kell fejeznem az érzéseimet, és az igényeimet, nem?

– Azt halkan is lehet…

***

X. fejezet

– Én tüzet láttam, ami mindenhol körbeölelt. – Éva mesélte el a történetét, amikor elültek az érzelmek. – Éreztem a füst szagát meditáció közben. Tudtam, hogy sokan élik át azt, amit én. Tudtam, hogy ott vannak néhány méternyire tőlem… És egy dalt énekeltem. Ez volt a mi dalunk. Ez volt a boszorkányok dala, ami átkísért a túlvilágra minket.

 

Éva hangja betöltötte a termet.

– Egyre hangosabban énekeltem, túlharsogtam a tűz pattogását. A többiek meghallották, és ők is rázendítettek. Dalunk bezengte a völgyet, ahol a máglyáink álltak. Néhol sikoly vegyült az énekünkbe, de nem adtuk fel. Mindenki addig dalolt, amíg eszméletét nem vesztette. Tudtam, hogy ez a dal azért született, mert ez segítette át a lelkünket a Félelem Kapuján. Ez segítette, hogy a tudásunkról őrzött emlékek a későbbi inkarnációnkban új életre keljenek, és támogassák a Nagy Anya visszatérését.

***

Ha elnyerte a tetszésed a regény, akkor EZEN a linken találsz a rendeléssel kapcsolatos információkat.